Lipótvárosi autóbusz korlátozás

2015. július 1-jétől, már az új szabályok vonatkoznak a buszok behajtására Lipótvárosban. A behajtási tilalom alá eső buszok – kivéve a közösségi közlekedést – külön engedéllyel szállíthatnak turistákat, ezt Belváros-Lipótváros Közterület-felügyeleténél lehet igényelni.
Hosszú egyeztetéssorozat zajlott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és Belváros Önkormányzata között, melynek eredményeképpen az a közös döntés született, hogy július 1-jétől, a reggel 7 és 9 közötti időszakot leszámítva, a közösségi közlekedési járművek kivételével nem lehet busszal behajtani Belváros-Lipótvároson belül a Szent István körút–Bajcsy-Zsilinszky út–József Attila utca–Széchenyi István tér–id. Antall József rakpart által határolt területre – erősítették meg kérdésünkre. Tóth Sándor, a Belváros-Lipótváros Városfejlesztő Kft. projektmenedzsere elmondta: a Széchenyi téren és a József Attila utcán át lehet hajtani, így tehát az itt működő szállodákat nem érinti a korlátozás.

Mint mondta, aki az érintett területen belül működik, külön engedéllyel továbbra is zavartalanul fogadhatja a turistákat, ha a szállítás célja a vendég területre való be-, vagy onnan való elszállítása. Az engedély kérelmezője a korlátozás alá eső célállomás üzemeltetője. A cél az, hogy csökkentsék a zaj- és emisszió kibocsátását, illetve a forgalmi túlterheltséget ezen a területen.

Az engedélyek kiadását – ahogyan az ellenőrzéseket is – a Belváros-Lipótváros Közterület-felügyelet végzi, az érintettek hozzájuk fordulhatnak további információkért. Kéthetes türelmi időszak után akár bírság is várhat az engedély nélkül behajtókra.

Amennyiben kérdés merül fel a behajtással kapcsolatban, a Belváros-Lipótváros Közterület-felügyelet munkatársai tudnak információval szolgálni a kozteruletfelugyelet@belvaros-lipotvaros.hu e-mail címen.
(forrás: turizmus.com)